Lakópark-kereső

2020\05\31

Esnek a lakásárak

Jelentősen csökkent az újépítésű lakások ára a kormányzati vészhelyzet kihirdetése után: az első negyedévhez képest áprilisban 12 százalékos árvesztéssel számolhattak a budapesti eladók, míg vidéken ennek pont az ellenkezője történt.

Az áprilisi adatokkal lezárt összegzésből egyértelműen látszik, hogy az év első négy hónapjában nemcsak megállt a lakáspiaci áremelkedés, hanem sok helyen markáns csökkenés volt tapasztalható, derült ki az Otthon Centrum legfrissebb tanulmányából.

lakopark_kereso_hu_ujepitesu_lakasok.jpg

A legjobban az új építésű lakások ára csökkent

Országos összevetésben a 2019-es átlagárhoz képest ugyan csak 3 százalékos a visszaesés, ám az idei év első három hónapjának értékéhez viszonyítva már 12 százalékkal estek a lakásárak a járványhelyzet miatti kormányzati intézkedések bevezetése óta. „Elsősorban a belvárosi és a külső kerületek lakásárai csökkentek, így még a szegmens legkedveltebb területének számító XIII. kerületben is 5 százalékkal olcsóbban kínáltak egy négyzetmétert áprilisban, mint az első negyedévben” – összegezte az adatokat Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, vidéken ehhez hasonló tendenciát nem érzékeltek: „A fővároson kívül nem volt árcsökkenés, sőt a nagyobb városokban az árak 5-20 százalékkal még nőttek is a járvány megjelenése előtti időszakhoz képest” – hívta fel egy érdekes ellentmondásra a figyelmet az elemző, ámbátor megjegyezte: vidéken jóval kevesebb újépítésű lakást értékesített az Otthon Centrum hálózata.

A teljes cikket a Piac és Profit oldalán olvashatod:

https://piacesprofit.hu/gazdasag/esnek-a-lakasarak/

Az építtetők továbbra is jó áron adják lakásaikat. Ha Budán, ha Pesten keres új építésű lakást, házat nézzen körbe a Lakópark-kereső.hu-n. Ahol közvetlenül a beruházótól vásárolhat: Lakópark-kereső.hu

lakópark új építésű lakóparkok újépítésű eladó ingatlanok eladó lakások öko házak eladó lakások Budapesten eladó budapesti lakások eladó budapesti ingatlanok okos otthonok lakóparkok budapesten eladó ingatlanok Budapest eladó budapesti házak lakópark-kereső lakópark kereső Minden lakópark Minden lakópark egy helyen Budai lakóparkok lakópark keresõ Pesti lakóparkok összes új építésû lakópark Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten eladó kulcsrakész lakások budapest Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak kulcsrakész lakások eladó ingatlanok Pest megye eurostat adatok eurostat ingatlan adatok

2020\05\30

Átrendezte a járvány az ingatlanpiacot: kevesebb az új lakás, felértékelődtek a nyaralók

A budai villák és a balatoni nyaralók eddig válságállónak bizonyultak, csakhogy a piaci szereplők szerint az igazi visszaesés még hátravan az építőiparban. A lakáspiacon az ügyfelek 20 százaléka elhalasztotta az adásvételt, májusban összesen 40 százalékkal esett vissza az ingatlan-értékesítések száma a tavalyihoz képest.

lakopark_kereso_hu.jpg

A kihalt budapesti utcákon még a veszélyhelyzet idején is voltak olyan helyszínek, ahol mindig volt ember, és még a maszkok sem tűntek annyira életidegennek: az építkezéseken nyüzsögtek a munkások. A veszélyhelyzet kihirdetése utáni első hetekben pedig még kisebb felvásárlási lázról is beszámoltak az építőanyag-kereskedők. Ez azonban hamar lecsengett, miközben délután három órakor minden bezárt, vagyis az eredményes beszerzés nem kis szervezőkészséget igényelt. Mindez lassította az építkezéseket, csúszni kezdtek a projektek, és most már elkerülhetetlennek látszik a visszaesés az idei termelésben.

A teljes cikket a HVG-n tudod elolvasni:

https://hvg.hu/360/202022__epitoipar__most_jon_aneheze__nyaralok_reneszansza__arrendezodes

Az építtetők továbbra is jó áron adják lakásaikat. Ha Budán, ha Pesten keres új építésű lakást, házat nézzen körbe a Lakópark-kereső.hu-n. Ahol közvetlenül a beruházótól vásárolhat: Lakópar-kereső.hu

lakópark új építésű lakóparkok újépítésű eladó ingatlanok eladó lakások öko házak eladó lakások Budapesten Pesti lakóparkok összes új építésû lakópark Változatos méretû újépítésû lakások új építésû lakóparkok budapesten Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten eladó kulcsrakész lakások budapest Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak kulcsrakész lakások

2020\03\10

Az építőipari cégek számának növekedése 2020-ban sem állt meg

Az építőipari cégek számának növekedése 2020-ban sem állt meg, annak ellenére, hogy 2019 végén az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt - közölte az Opten céginformációs szolgálat.

Idén januárban az építőipari cégek száma kiemelkedő mértékben növekedett, adataik szerint 475 céget alapítottak, 402 céget pedig töröltek. Az ágazati cégszám növekedése folytatódott, ezzel több mint 54 ezer cég működik a szektorban.

2019-ben 21,7 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene, a növekedés év végére lassult, novemberben és decemberben már 10 százalék alá csökkent a bővülés üteme, a cégalapítási számok ugyanakkor továbbra is meghaladják a törölt cégek számát.

céginformációs szolgáltató adatai szerint januárban 93 felszámolás indult építőipari céggel szemben, ami kiemelkedő érték az előző hónapokhoz képest, utoljára 2016-ban kúszott 100 fölé a havi ágazati felszámolási mutató. Januárban 97 építőipari cégnél végelszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke. Az a tény, hogy ennyi vállalkozó szeretné megszüntetni a cégét, nem feltétlen jó hír, de az, hogy ezt saját kezdeményezésre, rendezett körülmények között teszik meg, mindenképp figyelemre méltó, az ágazat fehéredésére utal.

A cikk folytatása és forrása: https://www.napi.hu/ingatlan/szaporodnak-az-epitocegek.700966.html

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

Újépítésű ingatlant venne, beköltözne egy most épülő lakóparkba. Ebben segít a lakópark-kereső.hu. Lakópark-kereső.hu: Minden lakópark egy helyen.

eladó ingatlanok eladó lakások öko házak eladó lakások Budapesten eladó budapesti ingatlanok lakóparkok budapesten eladó ingatlanok Budapest eladó budapesti házak lakópark-kereső lakópark kereső Minden lakópark Minden lakópark egy helyen lakópark keresõ Változatos méretû újépítésû lakások új építésû lakóparkok budapesten Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten eladó kulcsrakész lakások budapest Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak kulcsrakész lakások eladó ingatlanok Pest megye eurostat ingatlan adatok

2020\03\10

Az ország első okosplázája, az Etele Plaza

Az ország első okosplázája, az Etele Plaza fejlesztését az első lépésektől átszövi a digitalizáció. Már a tervezés és kivitelezés során alkalmazott koordinációs szoftver is új szintre emelte a megvalósításhoz szükséges 3D-modellek, tervek és információk hatékony megosztását. Az időt, pénzt és erőforrást megtakarító, valós idejű kommunikációs eszköz, a Revizto már Magyarországon is elérhető.

A bevásárlóközpontok legújabb generációját képviselő Etele Plaza bepillantást nyújt az építészet, és a kereskedelmi szolgáltatások jövőjébe. A Futureal csoport fejlesztésében épülő 55 000 négyzetméter bérbeadható területű pláza 180 üzlethelyiségében a legnagyobb divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre várja majd a látogatókat.

Az épület területén a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti majd a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a komplexumban pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül. Az Etele térnél megvalósuló bevásárlóközpont zöldítéséről is intelligens megoldások gondoskodnak, így az épület a fenntarthatóságot illetően is kiválóan vizsgázik. A pláza építészeti és generál tervezését a Paulinyi & Partners Zrt. végezte.

Okosítás a kezdetektől

Az Etele Plaza okosítása már tervezésénél kezdődött, ez az ország első olyan bevásárlóközpontja, amelynél a beruházás szereplőinek a kommunikációját a tervezéstől a kivitelezésen át a befejezésig, és a műszaki ellenőrzésig egy kommunikációs szoftver segíti, amely a folyamat elejétől új szintre emelte a megrendelő és a megvalósításban résztvevők kapcsolatát, ez a szoftver a Revizto. (Kattintson!) A hagyományos esetben csak a tervezők számára látható 3D mellett az abból származó 2D rajzok és tervlapok együtt kezelhetők a megvalósuló épülettel is.

A Revizto nem más, mint egy valós idejű kommunikációt biztosító szoftver, amely leginkább olyan központi terv- és információs adattárként értelmezhető, amely a megvalósításban résztvevő szereplők minden megnyilvánulását rögzíti. Az ilyenkor szokásos felhő alapú adattárolás mellett helyi szervereken is képes működni. Nyomon követhető általa, hogy az építés-tervezés melyik szereplője mit és milyen gyorsan reagált az őt érintő bejegyzésekre, a végrehajtott javításokról az érintett felhasználók azonnal értesítést kaphatnak, rögzíti, hogy a kivitelezésben milyen gyorsan hajtják végre a tervező módosításait. Ez a projekt hírfolyam bármikor szűrhető, kereshető formában rögzíti a döntési folyamatok lépcsőit.

A cikk folytatása és forrása: https://www.napi.hu/ingatlan/okosplaza-etele-plaza-futureal-revizto.701290.html

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

Újépítésű ingatlant venne, beköltözne egy most épülő lakóparkba. Ebben segít a lakópark-kereső.hu. Lakópark-kereső.hu: Minden lakópark egy helyen.

lakópark eladó ingatlanok eladó lakások eladó lakások Budapesten lakóparkok budapesten lakópark kereső Minden lakópark Minden lakópark egy helyen Budai lakóparkok lakópark keresõ Pesti lakóparkok összes új építésû lakópark Változatos méretû újépítésû lakások új építésû lakóparkok budapesten Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak

2020\03\10

Csak a leggazdagabbak kiváltsága lesz az új lakás! Ingatlan piac: 2020

Új világ jön a lakáspiacon: a leggazdagabbak kiváltsága lesz az új lakás 

 

Az egy évvel korábbi 100 milliárd helyett 2019 utolsó negyedévében már csak 50 milliárd forint volt a fejlesztők által elindított lakóprojektek összértéke. Ennek kapcsán a legnagyobb fejlesztőket kérdeztük meg, hogy a 27 százalékos lakásáfa bevezetése óta mit tapasztaltak eddig az árak és kereslet alakulásában és mire számíthatunk a jövőben a lakásfejlesztések számának tekintetében.

Mit gondol a Metrodom?

 

"A Metrodomnak mindössze egyetlen 27 százalék áfatartalmú projektje van. Az itteni lakásainknál az áfa növekedését csak kisebb mértékben tudtuk érvényesíteni a bruttó vételárakban 2020-ban. Tapasztalataink szerint a teljes piac tekintetében tavaly év végéhez képest csak kisebb mértékben vagy egyáltalán nem emelkedtek az árak, a kereslet az év első két hónapjában a tavalyi időszakhoz képest enyhén visszaesett. Ennek oka részben a befektetői kereslet erős csökkenése, amiben a MÁP+-nak van a legnagyobb szerepe. Másrészt tavaly ősszel, illetve decemberben a saját részre vásárlók egy része is előrehozta vásárlását, ennek legfőbb oka az áfaváltozás okozta árkockázat csökkentése volt." – mondta el Kricsfalussy Tamás, a Metrodom értékesítési igazgatója.

Várakozásunk szerint a kereslet tavasz végén, nyár elején növekszik meg ismét, ez az élénkebb kereslet, illetve az 5 százalékos áfatartalmú lakások folyamatos eltűnése a piacról pedig az év második felében újabb 5 százalék körüli áremelést hozhat.

Az elmúlt évek megnövekedett kiviteli költségei mellett azonban még a jelenlegi, illetve év végére várható 900 ezer - 1 millió forint közötti négyzetméterárak mellett sem feltétlenül éri meg újabb 27 százalék áfatartalmú projektek elindítása.

Év végére jelentősen szűkülhet a kínálat, a legnagyobb, legtőkeerősebb beruházók pedig legfeljebb a drágább, elsősorban budai kerületekben, esetleg a pesti Duna-parton indítanak újabb beruházásokat, az 1 millió forintos négyzetméterárat erősen meghaladó árszinten.

Összességében – bár jórészt más okokra visszavezethetően – a helyzet sok tekintetben hasonlít a 2009-2012 közötti időszakra: a kisebb és közepes beruházók többsége várhatóan felfüggeszti tevékenységét, és a nagyobbak is visszafogják azt. Amíg a vevői oldal el nem fogadja a magasabb árszintet, vagy egy újabb kormányzati beavatkozás, áfacsökkentés jövedelmezőbbé nem teszi a beruházásokat, lehetővé téve az eladási ár csökkentését, a nagyobb versenyt, addig a kibocsátás alacsony szintjével, emellett az árak lassú, de folyamatos növekedésével lehet számolni.

Forrás és a cikk folytatása: https://www.portfolio.hu/ingatlan/20200308/uj-vilag-jon-a-lakaspiacon-a-leggazdagabbak-kivaltsaga-lesz-az-uj-lakas-418379

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

Újépítésű ingatlant venne, beköltözne egy most épülő lakóparkba. Ebben segít a lakópark-kereső.hu. Lakópark-kereső.hu: Minden lakópark egy helyen.

lakópark eladó ingatlanok eladó lakások eladó lakások Budapesten Budai lakóparkok Pesti lakóparkok összes új építésû lakópark új építésû lakóparkok budapesten Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások kulcsrakész lakások

2020\01\15

Mi vár az ingatlan piacra 2020-ban?!

Az európai gazdasági környezet változásai vegyes hatással lesznek az ingatlanpiacra: csökkenő aktivitás várható a feldolgozóiparban, de kitart a szolgáltató szektor növekedése. Maradhatnak az alacsony kamatok, ami támogatja a gazdasági növekedést. A befektetési ingatlanpiac 2020-ban megismételheti az előző év eredményeit a kontinensen, míg az Egyesült Királyságban némi növekedés jöhet - összegzi idei, ingatlanpiaci várakozásait a CBRE.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti gazdasági feszültség a közeljövőben is a legfőbb rizikófaktor marad, és ennek további eszkalálódása akár az európai export csökkenését hozhatja magával. A munkaerőpiac továbbra is erős marad, és egyes országokban az átlagos munkabérek emelkedése várható, amely hatására nő a vásárlói kedv Európában. A kereskedelmi feszültségek és a brexittel kapcsolatos bizonytalanságok egész 2020-ra kihathatnak, és befolyásolják az euróövezet GDP-növekedését, amely ezzel együtt visszafogottan, de pozitív maradhat, 2020 és 2021 folyamán éves 1 százalékkal.

A központi bankok tovább folytatják laza monetáris politikájukat, beleértve az Európai Központi Bankot, amely újra élénkítésbe kezdett. Ez alátámasztja a CBRE várakozását, miszerint az alacsony kamatkörnyezet hosszabb ideig fennmarad Európában.

Ebben a környezetben pedig az államkötvényekhez képest lényegesen jobb befektetésnek bizonyul az ingatlan.

Szintén az alacsonyabb kamatoknak köszönhetően a befektetők visszafoghatják a bevételi elvárásaikat, vagy nagyobb rizikót vállalhatnak, hogy megtartsák a korábbi profitszinteket. Az eddigi likviditásbőség tovább fokozódhat, ami a befektetőket egyre inkább az ingatlanügyletek felé terelheti, hiszen az ingatlan egyrészt a hozam terén többet ígér más befektetési formáknál, másrészt pedig védettséget jelent az infláció esetleges gyorsulása esetén.

Folytatás és forrás: https://www.napi.hu/ingatlan/ez_var_az_ingatlanpiacra_2020-ban.698374.html

Új építésű lakóparkok Budán és Pesten. Keressen a Lakópark-kereső.hu-n.: http://lakopark-kereso.hu/

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

lakópark eladó ingatlanok öko házak eladó lakások Budapesten lakópark kereső összes új építésû lakópark Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások kulcsrakész lakások

2019\11\04

Hihetetlen különbségek a legdrágább és legolcsóbb budapesti utcák között

2018-ban 1,596 millió forintos négyzetméterárral a Dorottya utca vette át az első helyet a 2017-ben 1,346 millió forinttal listavezető Hunyad lejtőtől - áll az ingatlan.com elemzésében, amely a hivatalos és a saját adatok alapján mutatja be a legdrágább és legolcsóbb lakásokat és az aktuális keresletet.

A legújabb - a hivatalos adatok alapján készült - rangsorban az első tíz helyből nyolc az V. kerületé: a győztes Dorottya utca mellett a Vértanúk tere, a Vörösmarty tér, a Vécsey utca, a Garibaldi utca, a Zrínyi utca, a Ferenciek tere, és az Apáczai Csere János utca számított a legdrágábbnak tavaly. Az átlagos négyzetméterár a felsorolt utcákban és tereken 1,05-1,34 millió forintot tett ki. A két kakukktojás a top tízben a gellérthegyi Bérc utca és a II. kerületi Boróka utca, előbbiben négyzetméterenként 1,18 millióért, utóbbiban 1,045 millió forintért keltek el a lakások.

lakopark_kereso_blog_001.jpg

Tavalyelőtt még csak tíz olyan utca volt Budapesten, ahol átlagosan legalább egymillió forintért cseréltek gazdát az ingatlanok négyzetméterenként, 2018-ban a számuk majdnem megduplázódott, és 19-re nőtt. Az ingatlan.com saját adatai szerint idén októberben a Dorottya utcai lakásokat átlagosan 1,9 millió forintos négyzetméteráron hirdették. Ennél azonban voltak drágábban kínált lakások, amelyeket magánszemélyek dobtak piacra. A legmagasabb ár a szintén V. kerületi Galamb utcához köthető, az ottani lakásért a tulajdonos négyzetméterenként 2,7 millió forintot szeretne kapni.

A másik oldal

Visszatérve a hivatalos tavalyi statisztikákhoz, a múlt évben a VIII. kerületi Hős utca volt a legolcsóbb, csakúgy, mint egy évvel korábban. Tavaly a négyzetméterár 103 ezer forintot tett ki, ez a 2017-es 75 ezer forintos átlagárhoz képest egyébként közel 40 százalékos drágulást jelentett, de így is nagyon alacsonynak számít. A második és harmadik legolcsóbb utca Budapesten a XVIII. kerületi Bajcsy-Zsilinszky út és a XVII. kerületi Nápoly utca, előbbiben 187 ezer, utóbbiban 199 ezer forintra jött ki az átlagos négyzetméterár.

Az országban a legolcsóbb ingatlanok tavaly a Békés megyei Mezőhegyesen cseréltek gazdát, az Ómezőhegyes majorban eladott lakások négyzetméteréért 20 ezer forintot adtak a vevők. Így az országon belül a legdrágább és legolcsóbb ingatlanok négyzetméterára közötti különbség nyolcvanszoros volt 2018-ben, egy évvel korábban még hetvenszeres volt az eltérés.


A teljes cikk: http://realista.hu/ingatlanpiac/hihetetlen-klnbsgek-a-legdrgbb-s-legolcsbb-budapesti-utck-kztt/136939

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

Lakópark-kereső.hu - Minden lakópark egy helyen!

lakópark eladó ingatlanok eladó lakások öko házak eladó lakások Budapesten összes új építésû lakópark Változatos méretû újépítésû lakások új építésû lakóparkok budapesten Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten eladó kulcsrakész lakások budapest Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak kulcsrakész lakások

2019\10\16

Áron alul venne ingatlant? Így lehet könnyen befutó

Az ingatlanpiacon nagy a verseny a reálisan árazott, esetleg áron alul kínált lakásokért, házakért. Ilyenkor általában az a befutó, aki gyorsabb. De mit tehetünk azért, hogy jobb helyzetbe kerüljünk ebben a millió forintokat érő versenyben? Adunk néhány tippet.

Ha ingatlant szeretnénk vásárolni, komoly versenyre számíthatunk a reálisan árazott, esetleg áron alul kínált ingatlanok piacán. Az utóbbiak esetében az eladó számára fontos a tranzakció gyors lebonyolítása, hogy mihamarabb a pénzéhez jusson. A sietség oka lehet egy csúszásban lévő hitel, amikor a tulajdonos szeretné megelőzni, hogy a bank felmondja a hitelszerződését, de az is előfordul, hogy valaki külföldre költözik, és még az utazás előtt pénzzé tenné itthoni ingatlanját.

Az anno befektetési célból vásárlóknál is számít az idő, hiszen ha úgy látják, hogy elérkeztek a kiszállási ponthoz – vagyis a jövőben lassúbb áremelkedést, netán árcsökkenést várnak –, akkor nem tölthetnek hosszú hónapokat az eladással. Sok befektető értékeli így a jelenlegi helyzetet, amit jól mutat, hogy a Duna House statisztikái szerint a budapesti eladások 12 százaléka befektetői értékesítés volt augusztusban, ami komoly ugrás az egy évvel korábbi 2 százalékos szinthez képest. (Vidéken persze egészen más a helyzet, itt a befektetők által értékesített ingatlanok aránya most augusztusban is mindössze 2 százalék volt.)

Nyerő a készpénzes vevő

Ha gyorsaságról van szó, akkor természetesen előnyben vannak a készpénzes vevők, hiszen ők akár azonnal ki tudják fizetni a vételárat, míg egy lakáshitel folyósítására akár 4-6 hetet is várni kell. És ez is csak akkor igaz, ha minden dokumentum időben rendelkezésre áll, és az ügyletben nincsenek olyan „csontvázak”, amelyek meghosszabbítják a hitelprocedúrát.

Megéri az előzetes hitelbírálat

Ha mindenképp lakáshitelre van szükségünk a finanszírozáshoz, akkor időt nyerhetünk az előzetes hitelbírálattal. Ez annyit tesz, hogy már a lakás megtalálását megelőzően megkeressük a számunkra legkedvezőbb banki ajánlatot, a kiválasztott bank pedig az igazolt jövedelmünk alapján megállapítja, hogy hitelképesek vagyunk-e, és ha igen, maximálisan mekkora hitelösszeget kaphatunk. Fontos, hogy ez nem hitelígérvény, vagyis a bank nem vállal garanciát arra, hogy a kölcsönt végül meg is kapjuk, hiszen egy lakáshitelnél nagyon fontos a fedezetként felajánlott ingatlan minősége, értéke és tiszta tulajdonjogi helyzete. A bank által kiadott előminősítés 6 hónapig érvényes, vagyis ennek birtokában ennyi időnk van megkeresni álmaink lakását.

Fontos, hogy az előzetes hitelbírálatban megadott kamatot mindössze egyetlen bank tartja jelenleg Magyarországon. Ennél a pénzintézetnél bármerre mozduljanak is a kamatok a hitelminősítés kiadását követő fél évben (valószínűleg emelkedni fognak), biztosak lehetünk benne, hogy azt a kamatot kapjuk meg végül, ami azon szerepel.

Számoljunk a személyi kölcsönnel?

Bár a személyi kölcsön nem kifejezetten ingatlanvásárlásra való, mégis sokan használják ilyen célra. Hogy miért? Egyrészt a kamatok egy ideje alacsony szinten vannak: 7% körül már találni ajánlatokat a Bankmonitor Személyi Kölcsön kalkulátorával. A hitelösszeg itt maximum 10 millió Ft lehet, a futamidőt pedig legfeljebb 10 évig van mód elnyújtani, ám cserébe nincs szükség hitelfedezetre, valamint, ha minden dokumentum rendelkezésre áll, akkor pár nap alatt számlára érkezhet a pénz.

Gyors megoldás lehet a Babaváró hitel

A Babaváró hitel (vagy Babaváró támogatás) nem mindenki számára elérhető kedvező hitelkonstrukció, ahol az állam kamatmentességgel, valamint hitelelengedéssel jutalmazza, ha egy, kettő vagy három gyermek születik az igénylést követően. A Babavárónál számos személyi feltételt kell teljesíteni, amit a Babaváró hitel kalkulátorral mi magunk is percek alatt ellenőrizhetünk. Ha jogosultak vagyunk az államilag támogatott hitelre, akkor ez a lakásvásárlásban is óriási segítséget jelenthet, ugyanis a bankoknak legfeljebb 10 napjuk van elbírálni a benyújtott kérelmet – és bár a Bankmonitor szakértőinek tapasztalatai szerint ebből sokszor kicsúsznak –, még így is hamarabb történik a folyósítás, mint egy jelzáloghitel esetében. Persze a Babaváró mellé – ha nagyobb összegre van szükségünk – felvehetünk lakáshitelt is, ám ebben az esetben hosszabb átfutási időre számíthatunk.

Keressünk olyan ingatlant, amire kisebb a kereslet!

Az ingatlanpiacot is a kereslet-kínálat törvénye irányítja, ezért ha olyan típusú lakást keresünk, ami iránt kevesebben érdeklődnek, akkor jobbak az esélyeink. Kedvezőbb helyzetbe hozhatjuk magunkat például azzal, ha nem a jó vagy az újszerű állapotú ingatlanok között keresgélünk, ugyanis jelenleg ezeket veszik leginkább. Nem véletlenül, a felújítás jelentős plusz költséggel jár, ráadásul a szakemberhiány miatt mesterembert sem könnyű találni.

Ám, ha ezt megoldjuk, akkor olyan lakások is elérhetők lesznek számunkra, amelyek egyébként nem. Különösen Budapesten tudunk ezzel versenyelőnyt szerezni, mert itt a vevők 45 százaléka újszerű, 32 százaléka pedig jó állapotú ingatlant keres, és mindössze 11 százaléka érdeklődik a felújítandók iránt.

Forrás: https://hvg.hu/ingatlan/20191005_ingatlan_aron_alul_bankmonitor

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

Újépítésű ingatlant venne, beköltözne egy most épülő lakóparkba. Ebben segít a lakópark-kereső.hu. Lakópark-kereső.hu: Minden lakópark egy helyen.

lakópark eladó ingatlanok eladó lakások öko házak eladó lakások Budapesten összes új építésû lakópark Változatos méretû újépítésû lakások új építésû lakóparkok budapesten Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten eladó kulcsrakész lakások budapest Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak kulcsrakész lakások

2019\10\14

Gyopáros Alpár: Csaknem 8 milliárdos támogatási igény érkezett a falusi csokra

Eddig csaknem 1500 kérelem érkezett a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok), mintegy 8 milliárd forint értékben – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár elmondta: az augusztus végi adatok szerint a program júliusi indulása óta már mintegy 1500 a befogadott kérelmek száma, ezek támogatási igénye meghaladja a 7,8 milliárd forintot, és ebből 1,8 milliárdra már szerződést is kötöttek a pénzintézetek.

A kormánybiztos ismertetése szerint az igénylések 72 százaléka három- vagy többgyermekes, illetve harmadik gyermeket vállaló családoktól érkezik, akik vásárlásra és korszerűsítésre kérnek támogatást, átlagosan 9,4 millió forintot.

Hangsúlyozta: a Magyar falu program egyik legfontosabb alprogramja a falusi csok, amelyet a falusi fiatalok, családok lakhatási körülményeinek javítására és a gyermekvállalás ösztönzésére, támogatására hozott létre a kormány. Hozzátette: az eddigi adatok azt mutatják, hogy a kormány ezen célkitűzése beigazolódni látszik: valós igény van a falusi csokra.

A falusi csokot csaknem 2500 csökkenő népességű, illetve hátrányos helyzetű magyarországi település lakói, illetve a tanyákon élők vehetik igénybe: ház vagy lakás vásárlására és korszerűsítésére, bővítésére maximum 10 millió forintot, meglévő ingatlan felújítására pedig legfeljebb 5 millió forintot lehet igényelni – ismertette a feltételeket Gyopáros Alpár.

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

Tekintse meg Budapest és Magyaroszág legújabb lakóparkjait: http://lakopark-kereso.hu/

lakópark eladó ingatlanok eladó lakások öko házak eladó lakások Budapesten összes új építésû lakópark Változatos méretû újépítésû lakások új építésû lakóparkok budapesten Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten eladó kulcsrakész lakások budapest Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak kulcsrakész lakások

2019\10\11

160 ezerbe kerül lakást bérelni átlagosan Budapesten

Budapesten a kiadó lakások átlagos bérleti díja idén októberben 160 ezer forint volt az Ingatlan.com szerint. Ez azt jelenti, hogy tavaly október óta 7 százalékkal nőttek az albérletárak. Október pedig azért lehet érdekesebb, mert az egyetemisták döntő többsége eddigre már megoldotta lakhatását ott, ahol tanul.  

A budapesti albérletek iránti kereslet lényegében stagnált, de ez továbbra is jelentős érdeklődést takar. Balogh László elmondta, hogy a fővárosi albérletpiac szembemegy az eladó lakások szegmensével.

lakopark_kereso_hu_20191011.PNG

„A fővárosi eladó lakások iránti kereslet megcsappant idén június óta elsősorban azért, mert kevesebb befektetési célú lakásvásárló van jelen. Emiatt az eladó lakások árának emelkedése is jóval visszafogottabb lett. Az albérletpiacon viszont a kereslet folyamatosan újratermeli magát, mert továbbra is sokan költöznek a fővárosba jobb munkalehetőségek és magasabb fizetések érdekében.”

Két helyen csökkentek az átlagos bérleti díjak tavaly októberhez képest: Sopronban 110 ezer, Szolnokon pedig 90 ezer forint az átlagos havi lakbér egy lakásért. Ez éves szinten 8 és 10 százalékos csökkenésnek felel meg. Ezzel szemben Miskolc kilőtt, ott már csak átlagosan 80 ezer forintért lehet lakást bérelni, ami 14 százalékos emelkedést jelent.

 

Forrás: https://index.hu/gazdasag/ingatlan/2019/10/02/160_ezerbe_kerul_lakast_berelni_atlagosan_budapesten/

lakopark_kereso_hu_cikk_vege.PNG

 

 

lakópark eladó ingatlanok eladó lakások öko házak eladó lakások Budapesten összes új építésû lakópark Változatos méretû újépítésû lakások új építésû lakóparkok budapesten Új építésû lakások vidéken Budapest legújabb lakóparkjai Budapest legjobb lakóparkjai lakópark vidék lakóparkok vidéken új építésű lakópark budapest új építésű lakások budapest új építésű lakások budapesten eladó kulcsrakész lakások budapest Eladó új építésű házak Budapesten Eladó új építésű lakások Budapesten Új építésű ingatlanok Budapesten eladó Budapesti ingatlanok Eladó Új építésű házak eladó új építésű Budapesti lakások okos házak kulcsrakész lakások

süti beállítások módosítása